Munkahelyi kockázatértékelés

Minden munkáltatónak valamennyi munkahelyére vonatkozóan rendelkeznie kell kockázatértékeléssel, legyen csak akár 1 főt foglalkoztató.

A munkahelyi kockázatértékelés tehát egy kötelező jellegű, alapdokumentum. Benne feltárásra kerülnek a munkahelyen azok az egészséget és biztonságot a veszélyeztető kockázatok, melyeknek a munkavállalók ki vannak téve. A dokumentum elkészítése munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi szaktevékenységnek minősül, azaz munkavédelmi szakember bevonása szükséges hozzá. Első alkalommal a tevékenységének megkezdése előtt kell elkészíteni, majd az alábbi esetekben ismételten el kell végezni:
A kockázatértékelés dokumentumát a munkáltató köteles a jogszabályban foglaltak szerint, de legalább 5 évig megőrizni.

A fentieken túl amennyiben kémiai (veszélyes anyagokkal való tevékenység) illetve biológiai (fertőzés, járvány)  veszélyek is fenn állnak, akkor a munkáltatónak rendelkezni kell „kémiai kockázatértékeléssel”, illetve „biológiai kockázatértékeléssel” is.

Ha Önnek, illetve cégének nincs, vagy érvényesség lejárta miatt szüksége van, valamely kockázatértékelési dokumentáció elkészítésére, akkor kérje egyedi árajánlatot.